Milyen gyomirtó szerrel érhetünk el sikert tavasszal?

Milyen gyomirtó szerrel érhetünk el sikert tavasszal?

Tömegesen kelnek a gyomnövények a kukoricatáblákon, a termelők pedig egyre több problémával találják szemben magukat. Az éghajlatváltozás okozta időjárási rendellenességek mellett a gyomosodás változása okozza a legnagyobb kihívást, annak ellenére, hogy az ezzel foglalkozó cégek a kukorica gyomirtására fejlesztették ki a legtöbb hatóanyagot, illetve készítményt.

A sokféle gyomnövényfaj közül az utóbbi időben az egyszikűek elhatalmasodása a legszembetűnőbb, melyek akár több hullámban is kelhetnek. Probléma az is, ha a gyomirtó szeres kezelések nem kapnak elég bemosó csapadékot, ekkor a gyomok utánkelésére szinte biztosan számíthatunk. És nem szabad megfeledkezni arról a veszélyről sem, amit a gyomirtókra rezisztens fajok kialakulása jelenthet.

Állományban végzett gyomirtó szeres kezelések kukoricában

Az állományban végzett (posztemergens) kezelések a kijuttatás idejét tekintve lehetnek korai, normál és a késői kezelések. Évelő gyomfajok ellen kizárólag állományban védekezhetünk.

A korai posztemergens készítmények tartamhatással is rendelkeznek, de a hatás kifejtéséhez szükség van bemosó csapadékra. Elhúzódó gyomkelés esetén a kezelés időzítése nehéz, és hatékonysága nem megfelelő. Sok esetben nem kielégítő az eredményük, ezért további kezelésre is szükség van.

A normál posztemergens kezelést a kukorica 3-5 leveles, a magról kelő egyszikűek 1-5 leveles, a magról kelő kétszikű gyomnövények 2-6 leveles, illetve az évelő gyomnövények 10-20 cm-es fenológiai állapotában lehet alkalmazni.

A késői posztemergens kezeléskor a kukorica olyan fejlettségi állapotban van, hogy még a területen található irtandó gyomokat nem takarja. Ilyenkor csak néhány készítmény használható, amelyek még ilyen állapotban sem fitotoxikusak a kukoricára, ugyanakkor fejlettebb gyomnövényeket is képesek elpusztítani (pl. klórmezulon, mezotrion, topramezon stb.).

A gyomirtás fontos része a kultivátor

A gyomirtó szer felhasználás csökkenthető azzal, hogy csak a sort kezeljük készítménnyel (sávpermetezés), és a sorközben kultivátorral végezzük a gyomirtást. Egyes számítások szerint ezzel az eljárással akár 60%-kal csökkenthetjük az egy hektárra kijuttatott gyomirtó szer mennyiségét, melynek eredményeként mérsékelhetjük a környezetre gyakorolt terhelést. Megfelelő gépészeti megoldással a művelet egy menetben is elvégezhető.

A kicsírázott gyomok faji összetétele alapján lehetőségünk van pontosan megtervezni a kijuttatandó hatóanyagok körét, legyen szó egyetlen hatóanyagról vagy több kombinációjáról, ezáltal kevésbé terheljük a költségvetésünket és a környezetet.

Milyen hatóanyago(ka)t ajánlunk a kukorica gyomirtásához?

A kukorica gyomirtására számos készítmény használható, de igazi siker csak akkor érhető el, ha az egyes eljárásokat szakszerűen alkalmazzuk. Szakmérnök kollégáink segítenek a kiválasztás, az időzítés és a dózis meghatározásában is. Nézzen be hozzánk!

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kukorica gyomirtása sohasem lesz egyszeri feladat. Nagyon fontos az egész vetésforgó megfelelő minőségű gyomirtása, kihasználva azt, hogy néhány gyom ellen bizonyos kultúrában vagy tarlón könnyebben védekezhetünk.