Az idei korai kitavaszodás a rovarkártevők számára rendkívül kedvező körülményeket teremtett a gyümölcs- és szőlőültetvényekben. A levéltetvek szinte mindent elleptek, és ahogy haladunk a szezonban, fel kell készülnünk a gyümölcsmolyok okozta kihívásokra is.
Védenünk kell a gyümölcsfákat a levéltetű ellen
A növénytermesztés során csaknem minden növénykultúrában számíthatunk a levéltetvek kártételére. A mostani meleg, párás időben a levéltetvek újabb rohamára számíthatunk. A fertőzött és nem kezelt ültetvényekben a kártevő felszaporodása folyamatos. A levéltetű a szívogatásával károsít, túlzott felszaporodása a levelek korai lehullásához, ezáltal az asszimilációs felület csökkenéséhez vezet. Ez végeredményben kihat a termés mennyiségére és minőségére is.
Emellett a levéltetvek vírusvektorok is lehetnek. Szívogatásukkal kaput nyitnak a vírusos növénybetegségeknek, amelyek könnyedén egyik növényről a másikra terjednek. A betegségek terjedését csak a levéltetvek kiiktatásával akadályozhatjuk meg.
Az alma, a szilva, a meggy, a cseresznye, a kajszi- és őszibarack fáinkon is általános probléma a jelenlétük. Nem minden gyümölcsfán azonos levéltetű faj károsít, illetve ugyanazon fán többféle levéltetűvel is találkozhatunk.
Aktuálisan a zöld és a szürke almalevéltetű felszaporodása jelentős, közepes-erős fertőzés jellemző. Sok a besodródott hajtásvég. Ugyanakkor megfigyelhető a vértetűtelepek növekedése is, a kártevő felszaporodása folyamatos. Általában még gyenge mértékű a fertőzöttség, de figyelni kell a kártevőre.
A gyümölcsmolyok már megkezdték életfolyamataikat
A molyok okozta kártétel igen jelentős anyagi veszteséggel jár, ha nem védekezünk ellenük megfelelően. A különböző gyümölcsmoly fajok jelentős rovarkártevők az almában, kajsziban, az őszibarackban, a szilvában és a szőlőben.
Almamoly. A gazdasági kártételt a hernyók okozzák, a termések rágásával. A károsított gyümölcsökön egy kisebb bemeneti és nagyobb kimeneti lyukat, illetve ürüléket láthatunk. Két nemzedékes kártevő, fejlődésüket jelentősen befolyásolja a hőmérséklet. Nem szabad a programszerű védekezésre hagyatkozni, mert a rajzásuk nem köthető egzakt időponthoz!
Jelenleg az almamoly rajzása emelkedő tendenciát mutat, a védekezés időszerű. A kémiai védekezéshez több hatóanyag is rendelkezésre áll, egy részük a lárvák ellen hat, ezért a lárvakelésre kell időzíteni a védekezést. Egyes készítmények a lárvákon túl az imágókra is hatnak. Lehetőség van biopreparátumok használatára is.
Barackmoly és keleti gyümölcsmoly a kajszi- és őszibarack-kultúrák jelentős rovarkártevői. Mindkettő háromnemzedékes kártevő. A barackmoly hőmérséklettől függően május végén, június elején várható a tömeges lárvakelés, amelyre a védekezést célszerű időzíteni. A második nemzedék júliusban, a harmadik augusztusban rajzik.
A keleti gyümölcsmoly imágói már áprilisban megkezdik a rajzásukat, tojásrakást követően májusban számíthatunk a tömeges lárvakelésre. A védekezést ebben az esetben is a tömeges lárvakelés időpontjára kell időzíteni.
Szilvamoly. Három nemzedéke fejlődik ki, és mivel a rajzások általában elhúzódnak, rendkívül nehéz megválasztani az optimális védekezési időpontot. A szilvaültetvényekben is károsít a keleti gyümölcsmoly.
Nyerges szőlőmoly és tarka szőlőmoly. A nyerges szőlőmoly két, a tarka szőlőmoly háromnemzedékes rovarkártevő. Míg az előbbi a hűvös, csapadékos időjárást, az utóbbi a meleg, száraz időt kedveli, így minden évjáratban jó esélyünk van rá, hogy legalább az egyik megjelenjen. A kémiai védekezést, illetve a biopreparátumok kijuttatását a lárvakelésre kell időzíteni.
Az ültetvényekben folyamatos védekezés szükséges
Bár a Hírös Agrária elsősorban a szántóföldi növénytermesztésre szakosodott, nyárlőrinci telephelyünk kertészeti vonalon (gyümölcs, zöldség, szőlő) szolgálja ki az ügyfeleket. Nézzen be hozzánk, szaktanácsadással is tudjuk segíteni a munkáját!